Április 16.

2011 január 10. | Szerző: teszti |

 

Egész éjjel le sem hunytam a szemem. Állandóan ez a baba dolog járt a fejemben. Alaposan meghánytam-vetettem a dolgot így reggelre meg tudtam hozni a döntésemet.

 

Annának ma nem kellett bemenni a kiadóhoz így rögtön reggeli után leültettem a kanapéra és neki kezdtem.

– Gondolkoztam.

– Miről?- nézett rám ártatlanul.

– Tudod te azt jól. A baba projektről. Gondolkoztam róla.

– És mire jutottál?

– Hát elég sok minden jutott az eszembe. Például, ha belevágunk akkor én legalább két gyereket akarok, hogy ne legyenek egyedül. Nincs annál rosszabb, mint egyedül felnőni. Aztán ott van a ház kérdést. Mindig is úgy képzeltem, hogy a gyerekeim valahol vidéken, esetleg a külvárosban egy nagy kertes házban nőnek fel, ahol nyugodtan rohangálhatnak, mindnek van külön szobája és nyugodtan tarthatnak kutyát, macskát vagy amit csak akarnak- kicsit lihegve fejeztem be ugyanis mindezt egy szuszra hadartam el- Na mit szólsz?

– Szóval ezt találtad ki?- lépett elém mosolyogva Anna.

– Hát igen.

– Imádlak- és megcsókolt én pedig boldogan csókoltam vissza és nem csak azért mert ezzel a döntéssel boldoggá tettem őt, hanem azért is mert magamat azzá tettem.

Egy kisbaba… miközben éjjel a sötét plafont bámultam ez a gondolat valahogy egyre jobban belefészkelte magát a fejembe. Lassan elkezdtek körvonalazódni a szemem előtt egy élet jelenetei. Magamat láttam egy családi ház teraszán ahogy újságot olvasok előttem a kertben pedig ott kergetőzik két imádnivaló kisgyerek egy hatalmas bernáthegyi társaságában. Ahogy egyre jobban belemerültem az álmodozásba rádöbbentem, hogy nagyon tetszik ez a dolog. Hisz végül is miért ne? Nem lennék rosszabb apa, mint bárki más. Anna pedig biztos csodálatos anya lesz. Ebben akkor lettem egészen biztos, mikor megláttam mennyire boldog már attól a gondolattól is, hogy nem sokára anya lesz.

Így hát leültünk a kanapéra és az egész napot végigbeszélgettük. Megterveztük új életünket, hogy mikor fogjunk bele és persze az egyik feltételemet: azt a bizonyos családi házat.

– Jártál már Szentendrén?- kérdezte Anna.

– Igen, talán egyszer városnézésre, miért?

– A nagymamám ott lakott, mielőtt meghalt kislánykoromban minden nyarat nála töltöttem és mindig arra vágytam, hogy egyszer ott lakjam.

– Ezt akkor most vehetem célozgatásnak?- pusziltam arcon.

– Csak egy kicsit- nevette el magát majd ennyiben maradtunk.

 

A délutánt pedig annak szenteltük hogy rágyúrjunk a jövőbeli baba projektre. Ha értitek mire gondolok…