Június 3.

2011 január 16. | Szerző: teszti |

 

Az elmúlt két hetet újabb házak nézegetésével töltöttük. Kicsit kibővítettük a keresés sugarát így körbenéztünk Pomázon és Budakalászon is. Bevallom láttunk jó pár szép házat, de egyik sem volt olyan szép, mint az álomház. Az idő előre haladtával erre szerencsére Anna is kezdett rájönni.

– Szóval még mindig kitartasz amellett a ház mellett?- kérdezte tőlem két hét múlva.

– Igen, drágám. Akarom azt a házat, az álomházunkat.

– Nem értem… miért tetszik neked annyira?- nézett rám kérdőn Anna. Én csak vállat vontam.

– Veled még sose fordult elő, hogy megláttál valamit és rögtön tudtad, hogy az a neked való?

– De igen- mosolyodott el a feleségem- Mikor megláttalak téged- ez  nekem elég volt.

 

Másnap Annával felhívtuk az ingatlanközvetítőt és megkértük, hogy kezdje meg a tárgyalást a ház tulajdonosaival  és egyezzenek meg az árról. Le sem tagadhatom mennyire boldog vagyok. És nem csak azért a tudatért mert az enyém lesz a világ legszebb háza, hanem azért is mert végre itt hagyhatom a büdös nagyvárost. Hiába lakom már több, mint öt éve Budapesten a mai napig nem tudtam megbarátkozni a szűk lakásokkal vagy azzal, hogy ha kinézek az ablakon nem látok mást, mint a szomszédos bérházat, jobb esetben. Emlékszem, mikor főiskolás voltam a lakásom ablaka a kukákra nézett. Jó lesz újra kertes házban lakni. Reggelente kiülhetek a kávémmal a teraszra, a virágok illatoznak, a kutyánk a lábamnál hever… Már alig várom.